Reviber fitnesshinta vásárlás online

Képernyőfotó 2014-05-28 - 9.31.22

reviber

Mikor megkaptam karácsonyra férjemtől a Reviber Plus-ot nem igazán tudtam, hogy örüljek neki, vagy roskadjak magamba és vegyem ezt egy figyelmeztetésnek az utóbbi években kialakult testalkatom miatt. Persze megpróbáltam kifelé a meglepettségemen túl az örömömet is mutatni, hiszen tudom, jó szándékkal vásárolta azt nekem életem párja. A napok és hetek múlásával aztán rájöttem, hogy milyen jó ötlet is volt a vibrációs pad megvásárlása. Szinte egész nap ülő munkát végzek, így sokszor érzem úgy, hogy lábaimba ólom költözik. Ez az eszköz azonban fokozza a vérkeringést és jó hatással van az anyagcserére is. Közel 3 hónapja használom már a készüléket és érezhető és látható is a változás, bár a mérleg még nem mutatja a kitartó tréningek hatását. Remélem, az idő majd megoldja ezt is, mert bár a látvány a fontos nem az, hogy mit mutat a mérleg, a lelkemnek azért jót tenne, ha 5-10 kilogrammal kevesebbet mutatna amikor ritkán ráveszem magam, hogy ráálljak. Addig is, amíg ez bekövetkezik kitartóan használom a vibrációs padot, hiszen minden alkalommal úgy érzem, mint akit kicseréltek a végére.

You must be logged in to post a comment.

Proudly powered by WordPress   Premium Style Theme by www.gopiplus.com